A Borderline személyiségekkel valóban nem könnyű kapcsolatban lenni, és a terápiájuk sem egyszerű. A terápiában ugyanis éppen úgy előjön a kapcsolati dinamikájuk, a leértékelés és idealizálás váltakozása, a félelem az elhagyástól, a sokszor indokolatlan harag, az önsértés vagy azokkal való fenyegetőzés, az impulzivitás, stb.

Szeretném most más szemszögből is megvilágítani ezt a működésmódot. Vajon miért „kínozza” a környezetét valaki? Picit mögé nézve láthatóvá válik saját mérhetetlen szenvedése, fájdalmai, kétségbeesése, szorongásai. Ezek a kétségek késztetik a Borderline személyt a gyorsan váltakozó viselkedésekre, hangulatokra, kiszámíthatatlanságra. Amikor egy ilyen problémával küzdő ember közeli kapcsolatba kerül másokkal, elemi félelem vesz rajta erőt az elhagyástól, saját érzékenységét ismerve pontosan tudja, hogy veszélyes számára az oly nagyon vágyott közeli kapcsolat. Természetesen mindennél és mindenkinél jobban ki van éhezve a szeretetre, mit bármi áron kíván magáénak tudni. Félelmében hatalmas kontrollt próbál gyakorolni a szeretett személyek felett, ennek megannyi megnyilvánulásával (érzelmi zsarolás, megfigyelés, fenyegetőzés). Egy pillanatra képzeljük bele magunkat annak az embernek a helyzetében, aki bármilyen korú lehet, de önmagán belül még egy kicsiny gyermek, aki függ szülője reakcióitól és gondozásától. A Borderline személy minden közeli emberi kapcsolatában úgy létezik, mint egy kisgyermek. Ilyenképpen érthetővé válik korához egyáltalán nem illő reakciója, félelme, viselkedése.

Mai tudásunk alapján, ennek a viselkedésnek oka a korai kötődésben keresendő. Mielőtt végképp pálcát törnénk a Borderline személyiség felett, érdemes lehet rátekinteni arra, hogyan alakul ki ez a viselkedésmód? A pszichoanalitikus megközelítés, elsősorban a kötődés-, tárgykapcsolat- és mentalizációs elméletek magyarázatai szerint a korai anya-gyerek kapcsolat minősége határozza meg a kötődés típusát. (Megjegyzem, semmi képpen nem kívánom a szülőket bántani, hiszen az ő életútjuknak és viselkedésüknek is meg van a magyarázata. Ám véleményem szerint hibás szemléletmód minden felelősséget éppen a szenvedő félre hárítani.) A korai kapcsolat kötődési mintái kerülnek át a későbbi kapcsolatokba. Tehát, ahogy abban az érzékeny csecsemőkorban kialakult az agyban az idegpálya, úgy fog működni később is. Az történik ebben az időszakban, hogy a gyermek a saját érzelmeivel nincs tisztában, illetve izgalmi állapotait nem tudja önmaga szabályozni. Ezt a szülő segíti megtanulni neki, és érzelmei szabályozásában is az ő segítségére van szüksége. A Borderline személyiség részben valahol itt akadt el. A szülő – minden bizonnyal saját problémái miatt – képtelen volt gyermekének ezt biztosítani. Így a később felnövekedett gyermek szintén nem tudja érzelmeit, indulatait felismerni, a másokét is gyakran tévesen értelmezi, és feszültségei szabályozásában is nehézségei adódnak. Ehhez járulhat még az is, hogy sok Borderline személyiség élete korai szakaszában bántalmazás vagy elhanyagolás áldozata volt. Gyakran tárul fel a terápiák során fizikai, lelki erőszak, bántalmazás, akár komoly vagy nem komolynak látszó elhanyagolás, ami tartósan fenn állt.

Amikor ilyen szemmel nézzük a Borderline személy viselkedésének okait, sokkal inkább tekinthető áldozatnak, aki később önmagát és másokat is áldozattá tesz, minden rossz szándéka ellenére, hiszen viselkedésével éppen azt idézi elő, amitől fél. Gyakran emlegetett dolog még a manipulatív viselkedés. Ennek hallata erősen pejoratív kicsengésű. A Borderline személy NEM TUD másképpen viselkedni. A környezetére való ráhatás gyermekkorában minden bizonnyal csak így volt lehetséges. Mint fentebb említettem, a megtanult viselkedések fennmaradnak, akkor is, ha már nem hasznosak a személy számára. A Borderline személy számára meglehetősen bántó, amikor felemlegetik ezt a magatartását, hiszen nincsen más a birtokában, nem is igazán érti, ugyanis úgy működik, ahogy megtanulta, nem is tűnik fel számára, hogyan manipulálja a környezetét, sőt(!) sokszor azt sem tudja, mit szeretne valójában elérni, vagy mire van szüksége. Összezavarodott, kétségbeesett állapotaiban segítség és megnyugvás után kapkod, sajnos éppen nem a megfelelő módszerekkel. Egy másik elmélet, amelyik nem a pszichoanalitikus megközelítésen alapul, éppen a készségek hiányát hangsúlyozza. (M.M. Linehan Dialektikus Viselkedésterápiás modellje. Linehann maga is Borderline személyiség zavarral küzdött, amit csak pár évvel ezelőtt tárt a világ elé. Ismerve saját és a hozzá hasonló emberek nehézségeit, megfogadta, hogy megtalálja a megfelelő megoldást, amellyel csökkenthető a szenvedés és új, jobb viselkedés minták alakulhatnak ki.) A készségeket szintén kisgyermekkorban sajátítjuk el. Amikor ebben súlyos zavar támad, akkor válik a viselkedés kaotikussá. Linehan Viselkedésterápiás módszereit alkalmazzák hazánkban is, jó eredményekkel.

Fontos tudnunk azt is, hogy a Borderline személyiségzavar nem egy egységes kép. Érdemes ezt úgy elképzelni, mint egy tengelyt, ahol a komolyabb zavarokkal élők vannak az egyik végponton, míg a jobban funkcionálók a másikon, s közötte pedig számtalan variáció megtalálható. Minden bizonnyal függ ez a korai sérülés fokától, az intellektustól és a környezeti mintáktól is. Mindeközben pont a személyiség működése miatt begyűjtött rossz tapasztalatok is súlyosbíthatják az állapotot. Minden Borderline személy más, csak alapjaiban lehet hasonló.

Tapasztalatom szerint nagyon színes egyéniségek, sok tehetséges ember van közöttük. Művészi képességeik gyakran kiemelkedőek – talán éppen az intenzívebben megélt érzések, szenvedések miatt – amit szeretnének formába önteni. Ezek a képességek segíthetik is őket feldolgozni élményeiket és előre mozdíthatják pozitív irányba változásukat, illetve rokonszenvet kelthetnek a környezetükben, ami szintén segítség lehet személyiségük fejlődésében.

Nagyon fontos a pszichoterápia lehetősége. Kutatások bizonyítják, hogy a kialakult idegpályák felülírhatóak általa. Bár a régi pálya megmarad, de egy jó, biztonságos kapcsolatban megerősödik a kialakult új és gyakrabban lép ez működésbe (minden működésével erősítve magát). A Borderline-okkal végzett terápiás munka egyik félnek sem egyszerű. Nagyon fontos a biztonság – sajnos gyakran éppen ez szenvedhet csorbát – a következetesség, a jól meghatározott keretek, de éppen ilyen fontos lehet a támogatottság és az elérhetőség. Utóbbi rendkívül megterhelő a terapeuta számára, ezért célszerű jól behatárolni, hogyan és mire használható az elérhetőség. Mivel a Borderline személy kívülről szeretné érzelmeit szabályozni (hiszen önmaga még nem képes rá), így jó megbeszélni, pontosítani, ki mit vár ettől, és miben, hogyan tud segíteni. Pontosan itt található megannyi buktató is, ugyanakkor az idő előtti támogatás megvonásának súlyos következményei is lehetnek. Kompromisszumok és megbeszélések segíthetik az egyensúlyozást, míg kialakul a saját feszültségszabályozás képessége.

Véleményem szerint nagy segítség lehetne hozzátartozóknak, ha megérthetnék, mi zajlik a Borderline személyben, és különböző stratégiákkal egymást segíteni tudnák. Cikkemmel éppen ezt a megértést szeretném elősegíteni és az általánosan elterjedt kedvezőtlen nézőpontot kívánom együttérzőbb irányba terelni.