A pszichológus-páciens kapcsolat bizalmi kapcsolat, mely egy olyan aszimmetrikus helyzetben születik meg és bontakozik ki, amelyben a pszichológus szinte mindent tud a páciensről, a páciens azonban minimális személyes közlést kap a pszichológustól. A páciens őszinteségét katalizálja, hogy a pszichológus biztosítja a pácienst a titoktartásáról, vagyis arról, hogy semmilyen információt nem mond el a páciensről úgy, hogy az a személyhez köthető legyen, hogy az alapján felismerhető és beazonosítható legyen a páciens. Biztosítja a pácienst arról, hogy nem fog erkölcsi ítéletet alkotni a páciensről, jóllehet, fontos, hogy amennyiben valamilyen erkölcsi normát sért a páciens, azt visszajelezze a számára és felhívja a figyelmét - akár egy jó szülő – arra, hogy viselkedése normasértő.

A páciens számára nagyon fontos, hogy igyekezzen őszinte lenni a pszichológushoz, hiszen ezzel saját gyógyulását segíti. Ha valamitől szorong, ha valamit szégyell, elutasít, és nem vall be, akkor azon segíteni sem lehet. Még akkor is, ha nehéz valamivel szembe nézni, fontos előbb-utóbb kimondani, mert csak akkor történhet változás. A pszichológus a pácienshez türelmes és elfogadó attitűddel kell, hogy viszonyuljon. Fontos, hogy objektíven tükrözze a pácienst és el tudja viselni annak terheit, szomorúságát, haragját stb. Fontos, hogy hűen és neutrálisan, ítéletalkotás nélkül viszonyuljon a pácienshez még ilyenkor is. A páciens teljes miértékben kiszolgáltatottnak érezheti magát ebben a helyzetben. Ráadásul, a páciensek bizonyos esetekben idealizálják a pszichológust, felértékelik, eltúlozzák jó tulajdonságait, tökéletesnek, hibátlannak láthatják. Azonban a pszichológusnak kötelessége a páciens kitárulkozását maximálisan tiszteletben tartani. Nem visszaélni azzal, hogy a páciens megbízik benne. Ha ellenkező nemű páciensről van szó, nem ritkán fordulhat elő, hogy a páciens elkezd vonzalmat, szerelmet érezni a pszichológusa iránt (lsd. Terápia c. sorozat). Ezzel a pszichológusnak nagyon-nagyon óvatosan kell bánnia. A kapcsolat aszimmetriájánál fogva a terápiás kapcsolat szerelembe, férfi-nő kapcsolatba való transzformálása hiba és etikai vétség a pszichológus részéről, aki ezt semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának. Az ilyen szerelmek többnyire súlyos csalódásokba torkollanak egyrészt a páciens idealizáló hozzáállása, másrészt a helyzet aszimmetriája miatt. A pszichológus is ember, tökéletlen, néha türelmetlen, néha elkeseredett, néha haragszik, agresszív stb., amiket természetesen a terápia során nem, vagy csak a páciens érdekeit szem előtt tartva fejezheti ki. Tehát a pszichológus más arcát mutatja a terápiában, mint a való életben. Ez természetes, és ez is a feladata. Nem csoda tehát, hogy egy szimmetrikus viszonyulás csalódás a páciens számára. Ha a pszichológus szexualizálja a páciens-terapeuta kapcsolatot, akkor a súlyos sebeket ejthet a páciensen.

Persze, vannak olyan páciensek, akik éppen problémáiknál fogva „bepróbálkoznak” és megpróbálják „elcsábítani” a pszichológust. Ha ilyen esetben célt ér a páciens, akkor a terápia, nem hogy nem gyógyítja meg, hanem újabb sebet ejt rajta. A páciens nem szerelmi kapcsolat, hanem korrektív, gyógyító kapcsolat céljával, reményével keresi meg a pszichológust és abban az esetben, ha a gyógyulás helyett szerelmi kapcsolat bontakozik ki, a probléma megmarad, a gyógyulás nem történik meg. Mi a teendő, ha valaki beleszeret a pszichológusába? A pszichológus idealizálása, az, hogy beleszeret a páciens, abban az értelemben szerencsés dolog, hogy elfogadja a pszichológust, példaként tekint rá, identifikálódik vele. Ez nem baj, ha a pszichológus szeretetteljes, megértő, empatikus elfogadással, de nem bevonódással követi a páciens pozitív érzéseit, viszonyulását. Ha erre nem képes, ha belecsúszik a pácienssel való szimmetrikus kapcsolatba, akkor kötelessége átadni a gyógyító munkát egy kollégájának, mert a páciensnek ez az érdeke.