2014. nov 13.

A lelki fájdalom ugyanolyan erős lehet, mint a fizikai

írta: PszichológusKeresőHU
A lelki fájdalom ugyanolyan erős lehet, mint a fizikai

A digitális kommunikáció elterjedésével a szociális elutasítás gyakorisága is megnövekedett. Az „unfriend” kifejezés (töröl valakit az ismerősei közül a Facebookon) 2009-ben az év szava volt. Ezzel előtérbe került annak feltérképezése is, mi jelent a lelki, például szavak okozta fájdalom, és hogyan viszonyul a fizikaihoz.

A nyelv tanúsága szerint a kettő között szoros összefüggés van, hiszen sok esetben ugyanazokat a kifejezéseket használjuk a kétféle fájdalom leírására (például: csonttörés és összetört szív vagy sebes ujj és megsebzett szív). És ezek nem csak metaforák. Az alábbiakban 3 érdekes felfedezésről olvashatunk, amelyeket a tudomány tett a lelki fájdalom fizikai hatásait illetően.

  • A lelki fájdalom is a menekülésre hív fel

A lelki fájdalom ugyanúgy arra figyelmeztet, hogy fejezzük be az adott tevékenységet, vagy meneküljünk el az elől, ami a kellemetlenséget okozza. Mivel az ember társas lény, a magány okozta fájdalom ugyancsak azt jelzi, hogy erősítsük meg szociális kapcsolatainkat; ne legyünk tovább egyedül, mert az árt nekünk.

  • Ugyanúgy reagál az agy a lelki fájdalomra, mint a fizikaira

Naomi L. Eisenberger kísérletében azt bizonyította be, hogy a lelki fájdalom is az agy fizikai fájdalomért felelős részét aktiválja. A vizsgálatban az alanynak egy online labdajátékot kellett játszania, ahol a „játszótársak” (valójában a számítógép) a második körben egyszerűen kihagyták a játékból, azaz senki sem dobta neki a labdát. Egy másik kísérletben szintén hasonló agyi tevékenységet váltott ki az alanyokban egy forró tárgy karjukra helyezése, mint a nemrégiben történt szakítás emlékének felidézése.

  • A verbális agresszió megváltoztatja az agy fehérállományát

Martin Teicher tanulmányában arra utal, hogy a szülők verbális agressziója ugyanolyan káros hatásokkal bírhat, mint a fizikai erőszak; sőt, akár még inkább, ugyanis az előbbi változásokat idéz elő az agy fehérállományában, főként kisiskolás korban. Tehát az, hogy a lelki fájdalom fizikai tünetei kevésbé vannak szem előtt, mint például egy vérző seb, még nem jelenti azt, hogy nem is léteznek.

 

 

További írásokat olvashatsz a PszichológusKeresőn!

Szólj hozzá

agresszió fájdalom pszichológus pszichológia