Halálfélelem - halál - gyász 2. rész
Bizonyos életkorok és élethelyzetek „megpiszkálják” a halál, az elmúlás gondolatkörét, mintegy rákényszerítve az egyént arra, hogy foglalkozzon a témával.
Majd 8-10 éves koruktól újra és újra időlegesen félnek, ha a halálra gondolnak. 8-10 éves korban (különösen ha még meg is halt valaki a családban) már rádöbbennek a gyerekek hogy a halál végleges állapot, visszafordíthatatlan, nem lehet „visszaélni” belőle…
Hamarosan követi ezt a felismerést az is, hogy a halál törvényszerű, minden élőlény egyszer meghal.
Ez az érzés félelemmel, halálfélelemmel tölti el az egyént.
Bár, ez az érzés inkább egy szorongásos állapot, mint igazi halálfélelem.
A serdülőkorban ismét felszínre kerülnek az élet és halál kérdései, majd az ifjúkorban ez elhalványul. Ekkor inkább az élet dolgai vezérlik a huszon-évest, aki jövőjét, az „előtted az élet” szlogen tartalmát igyekszik megtölteni…
Ekkor inkább az élet értelméről, mint a halál árnyékáról gondolkodik az ifjú.
Majd jönnek a 40-es évek…, amikor rádöbbenünk, hogy szinte észre sem vettük és máris túljutottunk életünk felén…
Ekkor az élet arra inspirál, hogy újragondoljuk és újra fogalmazzuk életünk értelmét.
Áttekintsük és összefoglaljuk, hogy eddig mire jutottunk. Mik az újabb céljaink? Teendőink? Kötelezettségeink? Feladataink ?
De már egyre gyakrabban érint meg bennünket, belülről a halál gondolata, a már látható, vagy annak tűnő út vége…(Főleg ha ekkor kapjuk a hírt egy ismerős, iskolatárs, kortársunk, vagy barátunk haláláról…Hiszen ebben ott a burkolt fenyegetés: ez akár velem is megtörténhetett volna…!!)
Miben voltunk sikeresek, miben nem?
Mit tettünk a világ jobbításáért? Tettünk-e érte valamit?
Örömforrása voltam környezetemnek? Vagy teher?
De ekkor már számolni kell azzal a ténnyel is, hogy testi erőnk fogyatkozik, szellemi teherbírásunk csökken, lelki tűrőképességünk is olykor berzenkedik…
És újra előjön az a rettegett halálfélelem…
De gyakrabban gondolkodunk a halálról életkortól függetlenül is, ha bármilyen oknál fogva életveszélyes helyzetbe kerülünk: betegség, baleset, háborús helyzet, vagy éppen csak megúsztunk egy autógázolást, mert azon az 1 - 2 másodpercen múlott…
Az ilyen életesemények érettebbé, mélyebben gondolkodóvá tesznek bennünket.
Átértékelődnek bennünk dolgok, helyzetek.
- az ismeretlentől ?
- a soha át nem élt esemény feszítő újszerűségétől ?
- nem is annyira a haláltól, mint inkább az addig elvezető fájdalmas úttól ?
- a totális kiszolgáltatottságtól ?
- a test fokozatos leépülésétől ?
- vagy a nemlétezés, az üresség, az anyagtalanság gondolatától ?
- szeretteink elvesztésétől ?
- anyagi javaink itt hagyásától ?
- hogy a világ dolgairól nem fogunk tudni többé ?
- vagy személyiségünk, énünk elvesztése miatt bánkódunk ?
- lelkiismeret furdalás miatt: mert azt érezzük valamit rosszul tettünk meg ?
- Vagy mert valamit nem tettünk meg, amit meg kellett volna tennünk, ami kötelességünk volt ?
- Vagy …? … ? Sorolhatnánk…
Tudjuk, hogy a halál az élet természetes befejezése, mégis ellenünk irányuló merényletnek, ellenségünknek tekintjük, magunkat pedig potenciális áldozatának! Mindannyian meg fogunk halni – csupán idő kérdése, hogy mikor . Egy olyan művészhez hasonlíthatjuk magunkat, akinek határidőre el kell készítenie a művét, de akinek nem mondták meg a határidő dátumát.
Valamitől mindenki fél, aki a halálra gondol.
Függetlenül a világnézettől, függetlenül attól, hogy valaki materialista vagy vallásos. Ha hívő, mindegy hogy melyik hit követője.
- az ateista-materialista ember: az örök és teljes megsemmisüléstől fél
- a keresztény a tisztítótűztől
- a hindu az újratestesülés kényszerűségétől
- a buddhista a létkerék folytonos körforgásától fél.
- A zsidó-keresztény kultúrkörben az egyszeri élet és a halál törvénye,
- A keleti vallásoknál a folytonos újjászületés, a halál lehetetlensége okoz szorongást és félelmet az emberekben.
A honkongi egyetemen végeztek egy érdekes vizsgálatot:
Különböző vallású emberekkel és vallástalanokkal csináltak mélyinterjúkat a halálfélelem problematikájáról. Voltak köztük katolikusok, protestánsok, pravoszlávok, zsidók, buddhisták, brahmanizmust követők, marxisták, úgynevezett szabadgondolkodók, szkeptikus agnosztikusok. Az eredmények azt bizonyították, hogy a halálról való elképzeléseik jelentősen eltérnek egymástól, de a félelem mértéke és jellege csaknem ugyanaz volt mindenkinél !!
Vagyis: „amint a vallásosság nem véd meg senkit sem a pszichés zavaroktól, neurózistól, depressziótól, ugyanúgy nem védi meg a halálfélelemtől sem!” (Gyökössy Endre)
Tudjuk kinek-kinek az életkorát, kedvenc ruhája színét, esetleg kedvenc íróját, kutyája nevét, mit szeretett, mit utált, tudjuk a hobbiját - ha volt olyan… Sajnos az emlékekben se sokkal több marad, mint a fejfákon: élt ettől-eddig…
De ki tudja, hogy h o g y a n ???
Bántották-e lelki ürességek, a napi robotban elfüstölődő kettős, hármas, öt-fős családban megélt magányos élet fájt-e neki?
Hogyan élte meg az ember-ember közti űrt?
Mennyire bántotta azt, hogy a közösség, a társ, a cél, stb… amely eleinte lelkesítette, hogyan hűlt ki benne és a másikban?
Kérdezte-e a tőle valaki, úgy igazán és őszintén, hátha nem mindenben ő volt a hibás…?
Mikor túrtak utoljára a hajába?
Vagy egyik - másik gyerekünk elgondolkodik-e azon: jó lett volna jobban megismerni az „öreg” múltját, életét, érzéseit…
Nem tudott volna talán picit több lenni nekem?
Aki elmegy, tudjuk hogy miért, mit akart?
Amikor szomorú volt mit várt…?
…Pedig ugye adtunk volna neki… és most fogadkozunk, bárcsak itt lenne…akkor minden más lenne….
Milyen jó lenne, ha még egyszer, csak még egyszer, ha csak pillanatokra is beszélhetnénk vele… Hiszen olyan gyengék lettünk amióta elment, és nincs kinek elmondani gondolatainkat, örömünket, fájdalmunkat.
Igen, ez a szomorúság, ez a le nem mosható belső hiány már sokkal több, mint az „élt ettől-eddig”…
Mindannyian szeretnénk picit megmaradni, beivódni legalább a legközelebb lévőkbe, a családtagokba – valahogy… De félő, hogy ez a legnehezebb. Talán a legreménytelenebb…
És mi újra el kezdünk gondolkodni, aztán el kezdünk félni…
Legközelebb azzal folytatjuk, hogy miből táplálkozik a halálfélelem
